III. Szekció: A bérlakásszektor helyzete, fejlesztési lehetőségei

2003-01-14, Rendezvényeink >> Lakáskonferencia - 2003.

Szekcióvezető: Fritz Péter szakmai főtanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal
Szakmai konzulens: ifj. Erdősi Sándor, Városkutatás kft.

Hámoriné Rudolf Irén ügyvezető igazgató, Piac és Vagyonkezelő Kft., Nyíregyháza

Az önkormányzati bérlakások helyzete és fejlesztési lehetőségei Nyíregyházán

Az előadó egy, az emberek leleményességét illusztráló példa bemutatásával kezdte előadását. Nyíregyházán a RÉS Alapítvány foglalkozik a lakbér- és/vagy közműdíjhátralékosok támogatásával. A támogatást kétévente vehetik igénybe a rászorulók, a támogatás maximuma 60 ezer Ft.
Az elmúlt években azt tapasztalták a vagyonkezelő társaság dolgozói, hogy a háztartások egy része "rászokott" erre a támogatási formára, azaz kétévente felhalmoznak olyan összegű díjhátralékot, amelyet még támogat az önkormányzati alapítvány.

Önkormányzati tulajdonban 2000-ben 1800 bérlakás volt, ennek az állománynak részét képezi a városban található két nagy cigánytelep is. A lakbérek még mindig nagyon alacsonyak, az összkomfortos szociális bérlakások lakbére 136 Ft négyzetméterenként, a komfortosaké 130 Ft.
Lakbéremelés utoljára 2001-ben történt (ekkor 20%-kal emelkedtek a lakbérek), ezt követően kétéves lakbéremelési moratóriumot hirdetett az önkormányzat. A regisztrált lakásbérlők száma 2000, ebből 200 háztartást választottak ki, akik az önkormányzati névjegyzékre is felkerültek.

A nyíregyházi bérlakásban élő és bérlakásigénylő háztartások körében 2001. novemberében kérdőíves vizsgálatot készíttettek. A kutatás legfontosabb - több esetben váratlan - eredményei az alábbiak voltak:

  • a szociális ellátásokból származó jövedelmek jelentősége igen nagy a bérlői háztartások esetében, minden második bérlő jövedelmét nyugdíjszerű ellátás teszi ki.


  • A diplomások aránya alacsony a vizsgált sokaságban: szociális bérlakásokban élők 4%-a, a szociális bérlakást igénylők 8%-a diplomás.


  • A bérlők 44%-a tervezi, hogy elköltözik a jelenleg lakott lakásából, körükben a 35 év alattiak aránya 70%, viszont a 65 éven felüliek 86%-a nem költözne el.

  • A bérlők 8%-a kap lakásfenntartási támogatást.


  • A bérlakásigénylők jövedelme nagyon alacsony, alacsonyabb, mint a bérlakásokban élő háztartásoké.
Utóbbi ténnyel kapcsolatban az előadó megjegyezte, hogy ebben a vagyonkezelő társaság is, a bérlő is felelős. Van ugyanis egy olyan rétege a bérlőknek, akik szemérmesek és nem jelentkeznek a támogatásért akkor sem, ha az biztosan járna nekik. Ennek a csoportnak a felderítésében, meggyőzésében a társaság is tehetne lépéseket.

A lakásmobilitás elősegítése fontos lakáspolitikai cél. A nyíregyházi vagyonkezelő társaság erre többféle eszközt is alkalmaz, némelyik innovatív a bérlakásgazdálkodásban. A lakásmobilitás feltétele a bérlakás megürülése, ennek lehetséges formái a következők:

  • a bérlő halála.


  • A bérlő lakást épít magának.


  • A bérlő kiköltöztetése, amennyiben nem tesz eleget fizetési kötelezettségének vagy magatartásával súlyosan zavarja környezetét. Ez történhet a szociális ellátórendszerbe (szobabérlők háza, hajléktalanszállás, családok átmeneti otthona) vagy albérletbe, vagy a két cigánytelep valamelyikére.
    Utóbbi esetben alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költöztetik a bérlőt. Az ilyen típusú kiköltöztetés pozitív hatása, hogy a kiköltöztetett háztartás életszínvonala, emberi magatartása akár pozitív példa is lehet új környezete számára.


  • A bérlakás leadása térítés ellenében, utóbbit a hitelintézetek saját erőnek is elfogadják.
Az újonnan felépített és 2002-ben átadott 114 bérlakás bérlőit pályázaton választották ki. A bérházban csak olyan családoknak utaltak ki lakásokat, akik előbb vagy utóbb de képesek el hagyni a bérlakásszektort. Ezen alapelv következtében a bérlők között orvosok, pedagógusok, rendőrök található egyebek között.

Az önkormányzat a lakásépítéssel foglalkozó vállalkozóknak a piaci árnál olcsóbban értékesít telkeket társasház építés céljából. Ezzel szintén a lakásmobilitást kívánja elősegíteni. Azok a bérlők, akik lakásukat leadva új építésű lakások vásárlásában gondolkodnak, akár ezekbe a társasházakba is beköltözhetnek. A két program összekapcsolása nem túl nagy számban, de felszabadított önkormányzati bérlakásokat.

A bérlakásgazdálkodással kapcsolatos kintlévőség jelenleg 100 millió Ft. Ennek csökkentésére - a fent említett kiköltöztetések mellett - különböző dolgokhoz folyamodtak. Ennek egyik változata, hogy a díjhátralékos háztartással olyan szerződést kötnek, hogy amennyiben minden díjat precízen fizetnek öt évig, akkor a felhalmozott hátralékot leírják.
Ennek változata az a nagyadósok körében tervezett rendszer, amely egy év alatt az adósságot 15%-kal csökkenti. Tapasztalataik szerint ezek a technikák egyfajta fizetési fegyelmet hoznak a rendszerbe, elsősorban azoknak a háztartásoknak a körében, amelyek a 1990-96 között a gazdasági válság időszakában halmozták fel hátralékaikat.
Sok családnál már visszaállították a megszüntetett lakásbérleti jogcímet, mert fizetőképessé váltak. Tehát sokan kezdenek "rendbe jönni", egyre több ember keresi meg őket hátralékainak rendezési szándékával.

Az előadó végezetül a Lakástörvény problémáira hívta fel a figyelmet. E kérdéskör egyik szemléletes példája, hogy az eltartási szerződések engedélyezése körében gyakorlatilag nincs mérlegelési joga az önkormányzatoknak, s ez a tény jelentős mértékben akadályozza a vagyongazdálkodási munkát. A társaság munkatársai a közelmúltban vittek bíróságra és nyertek meg egy olyan pert, ahol a város egyik legvagyonosabb vállalkozója kívánt önkormányzati bérlakásban élő édesanyjával eltartási szerződést kötni egy 98 négyzetméteres bérlakásra.

Soóki-Tóth Gábor ügyvezető igazgató, ECORYS Magyarország Kft.
Önkormányzati bérlakásvagyon gazdálkodás piaci környezetben

Piacgazdasági környezetben az ingatlangazdálkodás alapvető közgazdasági törvényszerűségeit nem hagyhatja figyelmen kívül sem a profitorientált magánszektorban tevékenykedő, sem az - áttételesen politikai felelősséggel is terhelt - önkormányzati vagyongazdálkodó.
A piaci gondolkodás lényege: megérteni a kereslet és kínálat törvényszerűségeit és a gazdálkodás eszközeivel reagálni a gazdasági- társadalmi környezet dinamikus változásaira. Mit jelent ez az önkormányzati ingatlangazdálkodás területén?
A piaci folyamatok figyelemmel követését a fontosabb ingatlanszektorokban, így a lakás, az iroda, a kiskereskedelem, a szálláshelyek, a szabadidős ingatlantermékek, az ipari és raktáringatlanok területén.
Milyen kereslet jelenik meg a városban, milyen léptékű, elhelyezkedésű ingatlanok iránt van fizetőképes kereslet, milyen árak és bérleti díjak alakulnak ki, milyen adásvételi, illetve bérleti kondíciókkal találnak vevőre, bérlőre az egyes ingatlanok. Mekkora a kínálat, mennyiben fedi a keresletet, hosszabb távon mi várható?
Ezek a kérdések ma többnyire kívül esnek az önkormányzat látókörén, pedig nem csupán az ingatlangazdálkodás, de a városfejlesztés-politika számára is fontos tudni, mi történik az ingatlanpiacon és milyen változásokra kell felkészülni.
A vagyonkezelő szakember számára ezek az információk adnak alapot a saját, vagy megbízás alapján kezelt ingatlanportfólió pozicionálásához, a hasznosítási koncepció kialakításához, a bérbeadás vagy értékesítés, esetleg vásárlás feltételeinek meghatározásához.

Az önkormányzati ingatlanvagyon kezelésének intézményes kereteit adó szervezetek, gazdasági társaságok (kft., rt.) mind a mai napig elsősorban a műszaki-adminisztratív végrehajtás szervei. Nem valódi értelemben vett gazdálkodók, akik a társaság tulajdonosával szemben eredményorientált felelősséggel tartozva önállóan kezelnék a rájuk bízott, adott esetben tulajdonukba adott portfóliót, hiszen működésüket nagymértékben és közvetlenül testületi döntések határozzák meg.
Az elmúlt évek során tapasztalható volt némi változás ezen a téren is, egyre több teret kapnak a vagyonkezelők, akiknek munkáját elfogadott éves üzleti terv alapján felügyelik a tulajdonos önkormányzatok.
A cél a többéves tervezés lehetősége és a nagyobb operatív önállóság, a stratégiai kérdések partneri viszonyban történő döntés-előkészítése. Az, hogy a profitorientált gazdálkodó szervezetek módszereit alkalmazzuk az önkormányzati vagyonkezelésben, még nem jelenti azt, hogy a szigorúan vett profitérdekeken túl ne lehetne a pénzben nehezen számszerűsíthető szociális, vagy városfejlesztés-politikai szempontokat integrálni.
Ellenkezőleg: a hatékonyság javítása éppen ezekhez a sok esetben nem kis költségvetési kiadást jelentő tételekhez ad forrást, azzal, hogy csökkenti a fajlagos kiadásokat, optimalizálja a gazdálkodást.
A gazdálkodási önállóság megteremtéséhez vezető egyik út pontosan annak bizonyítása, hogy a vagyonkezelő szervezet költséghatékonyan működik, megéri vele dolgoz(tat)ni, adott esetben döntési kompetenciáját növelni. A szervezeti hatékonyság mellett az ingatlangazdálkodás másik fontos alapelve a hosszú távú fenntarthatóság.
Az ingatlan műszaki élettartama akár egy évszázadot is átível, az erkölcsi avulás következtében azonban a gyakorlatban ennél alacsonyabb, 20-50 év, az ingatlan típusának és egyedi sajátosságainak - nem utolsósorban piaci környezetének - függvényében.

Ha figyelmünket az önkormányzati bérlakásszektorra koncentráljuk a fentieken túl egy harmadik szempontot is hangsúlyoznunk kell, ez pedig a méltányosság. A lakásszektorban a méltányosság azt jelenti, hogy azon rétegek számára, akik önerőből képtelenek lakáshelyzetüket megoldani, támogatást biztosít az önkormányzat.
Ez a támogatás a lakhatással felmerülő költségek részben vagy egészben történő átvállalását jelenti. Ennek a támogatásnak egyik speciális formája az önkormányzati bérlakás-juttatás meghatározott célcsoportok számára.

A bérlakásépítés (vagy vásárlás) tulajdonképpen ingatlanbefektetés. Az ingatlanbefektetés elsődleges motivációja egy profitorientált gazdálkodó számára az ingatlan jövedelemtermelő képessége: a jövőbeni hozam, amelynek jelenértéke előre láthatóan felülmúlja a befektetett tőke összegét. Az, hogy mekkora a befektetéssel szemben elvárt jövedelem, a piaci kockázat függvénye.
Nemcsak a jövedelem mértéke, de a jövedelem megszerzésének biztonsága is mérlegelés tárgya.
Az ingatlan- cash-flow két fő összetevője a hasznosítás pénzfolyama és az üzemeltetés pénzfolyama. Ez utóbbi nem kötődik az épülethez, csak az abban folyó tevékenységhez szükséges szolgáltatások után szedett bevételek, illetve fizetett kiadások adminisztrációjáról van szó, mint a közműköltségek, az őrzés-védelem, portaszolgálat, takarítás stb., a bérlői elvárásoknak és fizetőképességnek megfelelően.
A tőke megtérülését a bérleti díj, a lakbér nettó összege biztosítja, amiből természetesen levonják mindazokat a költségeket, amelyeket külön szolgáltatásként nem fizet meg a bérlő. Ide tartozik például a beruházásra felvett hosszú távú hitelek törlesztése, az épületre kötött biztosítás, az épület műszaki állapotát megfelelő szinten tartó karbantartás, az eseti hibaelhárítás és a felújítási alapképzés is.
Az ingatlanbefektetések hozamának egy részét a befektetők a tartási időszak végén az ingatlan értékesítése (vagy újrafejlesztése) során realizálható tőkeérték-növekedésből remélik, ami a jövőbeni piaci viszonyok (például érettebb, átláthatóbb ingatlanpiac következtében csökkenő kockázat és hozamelvárás) előrebecslésén alapuló spekuláció.
A fenti logikával a bérlakás, vagy bérház olyan jövedelemtermelő ingatlan, amely a befektető számára számos kockázatot rejt magában. Egyrészt a jövedelem nagysága és értékének stabilitása (indexálás), másrészt a jövedelem megszerzésének biztonsága jelent kockázatot. Egy 1999-ben készült magánbérlakáspiaci felmérés (Hegedűs József, Városkutatás Kft., 1999) tanúsága szerint majdnem minden negyedik bérbeadó rendelkezik rossz tapasztalatokkal a bérfizetés, vagy az ingatlan nem megfelelő használata következtében jelentkező gyorsabb amortizáció kapcsán.

Az önkormányzati lakásokban élők fizetőképessége sok esetben csak a folyó üzemeltetési kiadások fedezésére elegendő, vagy még arra sem. A korábbi gyakorlat a tőkemegtérülést, illetve annak alternatív költségét figyelmen kívül hagyva alulfinanszírozta a rendszert, így mintegy az épületek elavulásának terhére teremtett szociálisan elfogadható állapotokat.
Ez a rövid távú megoldás azonban - a bérlakás-privatizáció negatív értelemben vett "portfóliótisztító hatása" nyomán még egyértelműbben kimutathatóan - hosszabb távon nagyon drágának bizonyult. A hozamelvárás, illetve a lakbér mértéke a tőkeköltség csökkentésével, illetve a jövedelem garantálásával - a kockázat csökkentésével - redukálható megfizethető mértékűre.
A bérbevételeknek minimálisan fedeznie kell a hosszú távú értékmegőrzést biztosító fenntartás költségét és a felvett hitelek törlesztését. A bérlakás- gazdálkodás bevétele, a lakbér nem csökkenthető bizonyos szint alá (önfenntartó lakbér).
Azt vagy a bérlőnek, vagy az őt támogató önkormányzatnak meg kell fizetnie (lakbértámogatás).
Az így elkészített átlátható gazdálkodási terv (a bérház hasznosítási ciklusára készített, műszakilag megalapozott cash-flow terv) kimutatja a valós kiadásokat. A költségek ismeretében kerülhet sor annak meghatározására, hogy milyen jelenlegi és várható igényeknek kell megfeleljen a lakás, azaz ki lesz a célcsoport, aki jogosultságot nyer a támogatásra.
A bérlakás célcsoportja nem korlátozódik a tartósan alacsony jövedelmű rétegekre, európai tapasztalat, hogy egy háztartás életciklusa alatt legalább 5-10 évig bérlő, ami elsősorban élethelyzetéből (pl. mobilitás igénye) és adott időszakra vonatkozó jövedelmi helyzetéből adódik (diák, pályakezdő, bevándorló, elvált, nyugdíjas, stb.).
A célcsoport ismeretében kerülhet sor a termék megfogalmazására, az ár-érték arány (mit kínálunk, mekkora bérleti díjért, milyen támogatási lehetőségekkel) kialakítására, a részletes pénzügyi-befektetési terv elkészítésére, amelyben elválik egymástól az építésfinanszírozás és a hosszú távú finanszírozás (például jelzálog alapú konstrukció igénybevételével).

ifj. Erdősi Sándor kutató, Városkutatás Kft.
A bérlakásszektor egy lehetséges modellje: a háromszektorú bérlakásmodell

Az önkormányzati bérlakásszektor helyzetét elemezve azt tapasztaljuk, hogy akár a szektor működtetését, akár a beruházásokat, akár a bérlők társadalmi összetételét vesszük szemügyre a szektor nem hordoz magában olyan belső erőforrásokat, amely lehetővé tenné az igényeknek megfelelő lakásrendszer kialakulását.
Ebből következően mind a kínálati, mind a keresleti oldalon vonzóvá kell tenni a bérlakásszektort az új szereplők számára, akik nyereségérdekeik vagy lakásigényeik szempontjából érdekeltek lehetnek a bérlakásállomány növelésében.
Rögtön hozzá kell tennünk, hogy a bérlakásszektor megújítása csak hosszabb távon vihető véghez, az új elemek bevezetése csak fokozatosan, a pozitív és negatív hatások folyamatos ellenőrzése és korrigálása mellett történhet.

A javasolt bérlakásmodell három szegmensből áll:

  • a jelenleg létező piaci szegmensből (a magánbérleti szektor)


  • a szociális szegmensből (az önkormányzati szociális bérlakásszektor), valamint


  • a kontrollált lakbérű szegmensből, amelyet az úgynevezett lakástársaságok (más néven lakásvállalatok) és a magánbérbeadók adnak bérbe üzleti alapon.
A bérlakásmodell egyik alapeleme, az átlátható működésű és elszámoltatható lakástársaságok kialakítása. E lakásvállalatok nyereségorientált gazdasági társaságok, amelyek a tulajdonukban lévő lakásállományt adják bérbe piaci, illetve kontrollált lakbérszinten.
A korlátozás nélkül vásárolhatnak és építhetnek lakásokat. A társaságok lakásállományuk kialakításához és bővítéséhez az államtól pályázati úton elnyerhető tőke, illetve kamattámogatást kapnak.
A kínálati támogatás hatására a lakbéreket kevésbé terheli a beruházás költsége, illetve annak törlesztési terhei.
A központi támogatás "ellentételezése" fejében a vállalatoknak lakásállományuk 70%-át szabályozott, "kontrollált" lakbéren kell kiadniuk. A kontrollált lakbérek a költségeket fedező és a helyi piaci lakbérszint között helyezkednek el, amelyeket szakértői javaslat alapján a helyi önkormányzat, a lakásvállalatok és a bérlők képviselői megállapodásban rögzítenek.

Lakástársaságok szabadon alapíthatóak, tehát az önkormányzatok is alapíthatnak ilyen vállalatokat, azonban az állami támogatásokat (állománybővítés, lakbértámogatás) csak a "regisztrált" társaságok vehetik igénybe. A lakásvállalatokat az országos hatáskörű Lakáshivatal regisztrálja, a működés feltételeinek vizsgálatát követően. E hivatal feladata lesz a vállalatok működésének felügyelete és tanácsadás is.

A lakásvállalatok kialakítása szempontjából döntő, hogy mennyire kínálnak vonzó lehetőséget a befektetők számára, mennyire teszik érdekeltté őket vállalkozásaikban.
A vonzerő fokozása érdekében kínálati támogatások kibővíthetőek bérlakás befektetési támogatásokkal, amelyek társasági vagy személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételét tennék lehetővé intézményi vagy egyéni befektetőknek. Az adóengedmény-keretet a lakásvállalat is igényelhetné, amelyet a befektetők között pályázat útján értékesíthet.

A bérlakásprogram másik eleme a lakbértámogatási jegy (voucher), amely a lakbértámogatás egy speciális formája. Az önkormányzatok által kibocsátott lakbérjegyek meghatározott támogatási összegre jogosítanak fel, amely - éppen jegy formátuma miatt - csak lakhatás lehetőségének "megvásárlására" fordítható.
A jegyeket elfogadhatják a magukat regisztráltató és a lakbérkontroll feltételeit elfogadó magánbérbeadók, illetve lakásvállalatok (később az önkormányzati szociális bérlakások esetében is elfogadhatóak lesznek a jegyek).
A lakbérjegy versenyhelyzetet alakít ki a lakástársaságok, a magánbérbeadók és az önkormányzati bérlakásszektor között. Annak érdekében, hogy a lakásvállalatok ne szelektálhassanak a bérlők között, lakásállományuk 50%-át lakbérjeggyel rendelkező bérlőknek kell kiadniuk.
A lakbérjegy forrása központi és helyi költségvetési, valamint vállalati támogatás. Utóbbi esetben a munkaadó támogatja munkavállalóinak lakásbérletét. Az önkormányzati lakbérjegyet központosított előirányzat formájában a kormányzat normatívan finanszírozza, emellett 25%-nyi önkormányzati saját erőt is igényel, ennek forrása a lakásnormatíva (is) lehet.
A rászorultság feltételeit törvény rögzíti, adminisztrációját és elosztását a helyi önkormányzatok végzik. A lakbérjegyben megtestesülő lakbértámogatás nagysága a kontrollált lakbér és a háztartás jövedelmének meghatározott százaléka közötti különbség, illetve annak bizonyos hányada.
A lakbérjegy tehát mind a magánbérleti, mind a lakásvállalati lakások iránti keresletet támogatja, s ezáltal beruházásra ösztönözi a befektetőket és tulajdonosokat.
A bérlakásmodell két további kulcseleme a hitelgarancia-alap és a lakástársaságok csődközeli vagy csőd helyzetét kezelő szolidaritási alap. A kormányzati tőke és kamattámogatás mellett, illetve e támogatások kiváltására a lakásvállalatok piaci hiteleket vehetnek fel.
A garancia-alap felállításával a magántőke, a kormányzat és az önkormányzatok viszont-garancia alapot hoznak létre, amely a piaci beruházási hitelek kockázatát, egyúttal árát is csökkenti.

A kötelező (vagy csak ösztönzött) szolidaritási alap a lakásvállalatok működése kapcsán felmerülő rendkívüli helyzetek (kritikus mértékű hátralék, nem megfelelő felújítás, stb.), illetve a csődhelyzet esetében nyújt támogatást (esetleg technikai segítséget is) tagjainak.

A szekcióvita rövid összefoglalása

A szektor szociális problémáinak alapvető oka, hogy a bérlők és bérlakásigénylők többsége alacsony jövedelmű. A háztartások különböző "túlélési stratégiákat" alkalmaznak, ezek egyike a hátralék felhalmozása, amely nem csupán a rászorulókra jellemző, ugyanis a családok egy része kifejezetten "sportot űz a nemfizetésből". Az adósságok kezelésének új technikájával több önkormányzat is próbálkozik, nevezetesen a folyó lakáskiadások rendszeres fizetése esetén a felhalmozott tartozást fokozatosan, több év alatt leírják (lásd az első előadás).
A kilakoltatással és annak végrehajthatóságával kapcsolatban eltértek a vélemények.
Egyesek továbbra is a hosszú évekig elhúzódó bírósági eljárási gyakorlatot kritizálták, mások viszont azt hangsúlyozták, hogy a kilakoltatás végrehajtása csak politikai akarat kérdése. Abban egyetértettek a résztvevők, hogy a jelenlegi lakásfenntartási támogatás jogosultsági körét és a támogatás mértékét jelentősen növelni kell, valamint javítani kell e támogatás célzottságát.

A fentiekből következik, hogy a lakásmobilitás elősegítésének lehetőségei igen korlátozottak a szektorban. Érthető tehát, hogy a szakemberek minden mobilitást ösztönző lehetőséget megragadnak, amely lehetővé teszi a szektoron belüli lakáscseréket és az új igénylők elhelyezését (pl. bérlakásépítés, kiköltöztetés, emelt térítés bérlakás leadás esetén, lakásépítési vállalkozók telektámogatása).

A legnagyobb érdeklődést a bérlakásépítés, vásárlás és a lakások felújításának lehetőségei, technikái és aktuális központi támogatási formái váltották ki. Hangsúlyozottan merült fel e témakörben az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települések, illetve a kistelepülések bérlakásállományának fejlesztése.
A komfort nélküli bérlakások építésével kapcsolatban komoly vita bontakozott ki.
A településeken dolgozó gyakorlati szakemberek egy csoportja szerint, e lakástípusra - lakáspolitikai okok miatt - szükség van, mások véleménye szerint azonban a teljes lakásállomány, illetve a bérlakásállomány minőségi állapotát figyelembe véve továbbra sem engedhető meg ilyen lakások építése.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az önkormányzati lakásgazdálkodást akadályozó jogszabályokat rövid időn belül módosítani kell (pl. az eltartási szerződéshez adott hozzájárulás, a lakbérmegállapítás vagy kilakoltatás gyakorlata).

Friss cikkek
0 Minősített Vállalkozások
(2006-10-24)
0 MALOSZ vélemény
(2006-08-30)
0 OLÉH címváltozás
(2006-01-11)
0 A Lakáspolitika kérdései 2005
(2005-06-01)
0 Olvasóink kérdezték.....
(2005-04-29)
0 Kormányrendelet a Fészekrakó programról
(2005-03-06)
0 Szociálpolitikai támogatások
(2005-03-06)
0 Új elnök az OLÉH élén
(2005-01-16)
0 Új körülmények az új lakások kötelező jótállásában
(2004-05-10)
0 Amit a devizahitelről tudni kell
(2004-05-07)
Még több cikk... 

 Látványterv és programozás: www.webuzem.hu Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége 
(C) 2003 Malosz