A
Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége valamint az
Ingatlan és Befektetés magazin 2001. nyarán közös díjat alapított a szervezett lakásépítés hazai színvonalának bemutatása, a szakma presztízsének, megbecsülésének növelése céljából.
A MALOSZ MESTERDÍJAT három kategóriában hirdették meg: az év lakóparkja (lakóépület- együttese), az év társasháza és az év felújítása (lakóépület-rehabilitációja). Nevezni olyan lakóingatlanokkal lehetett, amelyek kivitelezése 2001-ben fejeződött be, és amelyekre a nevezési határidőig, azaz december 31-ig használatbavételi engedélyt adtak.
Az év lakóparkjának, társasházának és lakóépület-felújításának kiválasztásában - egyebek mellett - a feladat magas színtű, a funkcióknak megfelelő megoldás, a környezetbe illeszkedés, a gazdaságos üzemeltethetőség vagy a magas minőségű kivitelezés játszott szerepet.
Részvételi feltételekként a pályázati kiírás megszabta, hogy lakóépület-együttesek (lakópark) esetében a terület nagysága minimum 2 hektár, amelyen legalább 24 lakóegység kerül megépítésre, a hozzá tartozó teljes infrastruktúrával, csatlakozó szolgáltatásokkal. Társasházak esetében indulási feltétel lakóépületenként minimum 20, felújításoknál pedig épületenként 10 lakás volt.
A bírálóbizottság tagjai:
Aczél Gábor építész a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Benza György építész, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke
Borsi László, az Ingatlan és Befektetés magazin főszerkesztője
DLA Callmeyer Ferenc, kétszeres Ybl-díjas építész, egyetemi tanár
Sebestyén Ágnes építész, városrendezési és városgazdálkodási szakmérnök, minisztériumi főtanácsos
A pályázatot a
MALOSZ valamint az
Ingatlan és Befektetés magazin a tavalyival azonos feltételekkel 2002. évre újra meghirdetik.
DÍJAZOTTAK:
TÁRSASHÁZ kategóriában:
Budapest IX. Berzenczey u. 33-37. sz. alatti 83 lakásos társasház a
Quadrat Kft. beruházásában.
A 83 lakásos társasház teremgarázzsal, üzlethelyiségekkel 2001. évben készült el belső parkudvarral és utcai díszburkolattal együtt a ferencvárosi rehabilitáció területén a Quadrat Kft. beruházásában és kivitelezésében.
A tervezés során fokozott figyelemmel kezelték a tervezők a rehabilitációs körülményeket, a harmonikus utcakép kialakítást, valamint a vevői igényeket kielégítő nagy lakásválaszték megteremtését.
Az egy éves kivitelezés során a legkorszerűbb anyagok és technológiák kerültek beépítésre, és rugalmasan elkészültek a vevői igények szerinti lakásbelső kialakítások is.
Az egy éves építéssel párhuzamosan folyt az értékesítés is, mely a lakások tekintetében befejeződött 245.000,- Ft/m2 átlagáron, viszont néhány üzlethelyiség és gépkocsibeálló még vevőre vár.
Ebben a sikeres projektben adta át a beruházó Quadrat Kft. az általa épített ezredik ferencvárosi lakást.
LAKÓPARK / Lakóépület-együttes kategóriában:
A Budapest, XVII. kerület, Pesti úti 500 lakásos lakókert az
Interestate Rt. beruházásában
Az ingatlanfejlesztési és beruházási program 1999-ben indult, és 2001-ben fejeződött be. A közel 33 hektáros területből - a szabályozási tervnek megfelelően - 10 hektáros területet vett igénybe a közterületek kiszabályozása (utak, járdák, parkok). A 205 db lakótelek, illetve tömbtelek kb. 500 lakás építését tette lehetővé. A Pesti út (31-es főút) melletti részen fekvő 4,5 hektár intézményi területen egy építési és lakberendezési üzletközpont létesül "HomeCenter" néven, ugyancsak az Interestate Rt. beruházásában.
A kialakított telkek részletezve:
- 52 db egylakásos zártsorú sorházas beépítésre alkalmas összközműves telek
- 42 db ikerházas beépítésre alkalmas összközműves telek
- 108 db szabadon álló lakóépület beépítésére alkalmas összközműves telek
- 2 db többlakásos társas lakóépület beépítésére alkalmas összközműves telek
- 4 db intézményi létesítmények beépítésére alkalmas összközműves telek
- 2 db pihenésre, sportolásra alkalmas telek
Elkészült műtárgyak:
- 6 km hosszú úthálózat 40.000 m2 út és járdafelület
- 6 km hosszú szennyvízcsatorna hálózat
- 4 km hosszú fektetett csapadékvíz csatorna
- 2 km hosszú nyíltárok rendszer
- 6 km hosszú vízhálózat
- 6 km hosszú gázellátó hálózat
- a terület elektromos földalatti hálózata, telefon, kábel TV számára a terület védő csőhálózata.
Az Interestate által felépített lakóépületek:
- 8 db egylakásos lakóépületet tartalmazó sorház jellegű épületegyüttes (P1)
- 8 db egylakásos lakóépületet tartalmazó sorház jellegű épületegyüttes (P2)
- 8 db egylakásos lakóépületet tartalmazó sorház jellegű épületegyüttes (P3)
- 8 db egylakásos lakóépületet tartalmazó sorház jellegű épületegyüttes (P4)
- 4 db 8 lakásos társasháza
- 1 db 18 lakásos társasház
- 1 db 24 lakásos társasház
A Pesti úti 500 lakásos lakópark beruházása a közművesítéssel, belső utakkal együtt meghaladja a tízmilliárd forintot. A lakókert valamennyi lakóingatlanja értékesítésre került.
LAKÓÉPÜLET FELÚJÍTÁS
Budapest, XIII. ker. Hajdu u. 3. sz. "Fecskeház" (26 lakás)
az
Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. beruházásában
Budapest XIII. ker. Hajdú u 3. "Fecskeház" beruházásnak ismertetése
A felújításra kerül U alakú, zársorú beépítésű földszint + kétemeletes, részben alápincézett lakóépület a két világháború között épült ( kora: 70- 80 év). A lakóépületben 32. lakás volt, melyek közül 24 db. komfortnélküli, 2 db. félkomfortos és 6 db. komfortos. Szintenként 2-2 db. közös WC. helyiség volt található, az épület rendkívül leromlott állapotú, földszinti lakásai nedvesek, dohosak voltak, az épület főfalain a talajvíz nyomai mutatkoztak.
Az épületben az engedélyezési tervek szerint 26 db. komfortos lakás került kialakításra 902,14 m2 alapterületen. Ez 34,69 m2 átlagos lakás alapterületet jelent. A komfortosított lakásokban a fürdőszobában zuhanyozó, mosdó és WC került elhelyezésre, a mosógépekhez víz,- csatorna csatlakozás kiépítésével. A melegvíz ellátást elektromos bojlerrel, a fűtést parapet, illetve kéménybe kötött gázkonvektorok biztosítják.
A felújítás során megoldották az épület szigetelését, a lakóépület valamennyi külső nyílászáróját (a bejárati kapu kivételével, ahova új fakapu készült) hőszigetelt üvegezésű nyílászáróra cserélték, az épületben új víz, csatorna vezetékrendszer és teljes elektromos hálózat csere készült.
Az épület engedélyezési és kiviteli terveit a Zsoldos és Csató Építőipari Mérnöki Kft készítette. A kivitelezés 2001. április 18-án kezdődött befejezése 2001. december 05 - i szerződés szerinti határidőre elkészült. A teljes felújítás bruttó összköltsége 133.000.000.- Ft volt. A Fecskeház lakásait az Önkormányzat által kiírt pályázaton lehetett elnyerni, valamennyi lakás bérbeadásra került.